Egy üzleti vitában ritkán az a legfontosabb, hogy valaki pert nyerjen. Sokkal inkább az, hogy a cég tovább tudjon működni, és az üzleti kapcsolatok ne menjenek tönkre.
A gazdasági mediációban kétféle konfliktus fordul elő leggyakrabban: amelyik a vállalkozáson belül, és amelyik a vállalkozás és a külvilág között alakul ki. Gazdasági természetű vita azonban magánszemélyek között is felmerülhet – például szomszédok között, társasházi közösségben vagy a munkahelyen –, ha a konfliktus pénzről, vagyonról, költségekről vagy a közös használatról szól.
A bírósági eljárás évekig is elhúzódhat, és közben a vita a cég idejét, pénzét, figyelmét is leköti. A mediáció néhány alkalom alatt is eredményre vezethet, lényegesen kisebb költséggel.
Az egyeztetések nem nyilvánosak, így az üzleti titkok, az árak és a szerződéses feltételek nem kerülnek ki a cég falai közül, és a vita ténye sem válik közismertté.
A per szembeállítja a feleket. A mediációban közösen keresnek megoldást, ezért a megállapodás után a munkakapcsolat is folytatódhat, a cégen belül és a partnerek között is.
A bíróság jellemzően a jogi igényről dönt. A felek ezzel szemben a saját érdekeikhez igazított megállapodást is köthetnek, például részletfizetésről vagy új szerződéses feltételekről.
Egy kintlevőség behajtásánál is gyakran célravezetőbb a megegyezés, mint az évekig tartó per vagy egy felszámolási eljárás megindítása.
Gyakorló gazdasági ügyvédként ismerem azokat a helyzeteket, amelyekből az üzleti viták kialakulnak. Ez a tapasztalat segít abban, hogy mediátorként célzottabban tárjam fel a konfliktus okait, a mögötte álló érzelmeket és érdekeket, és hogy a felek egymás álláspontjának megismerése után olyan megoldást találjanak, amely mindkettőjük számára elfogadható.
A mediátorszerep kizárja, hogy jogi tanácsot adjak: pártatlanul járok el, egyik felet sem képviselem. Az ügyhöz tartozó jogszabályokat és szakmai tényeket ismertethetem, de a jogi helyzetet nem elemzem, az ügy lehetséges jogi kimeneteleit nem beszélem meg a felekkel. Ha erre szükség van, ebben mindkét fél a saját jogi képviselőjére számíthat.
A mediáció menete lépésről lépésre →